Díjkiosztó 2016

Bp-Baja regatta 2016.08.05.

A Bp-Baja regattát 2016-ban augusztus 5-én pénteken rendeztük.
Ez volt a 26. evezés,


A dobozokban kattints a képekre!
Ugye találkozunk jövőre is?

Hajóút

tk_02 tk_15 tk_30 tk_32 tk_13

Regatta a Facebookon 2015.08.07

Díjkiosztó 2015

2014.08.01-02

Pálmai József felvételei 2014

Jujó képei 2014

Sárkány öröm

2013.08.02 Kattints a képre

Nevezők 2013

Neveztek 2012

2012 Bp-Baja

A képek nagyobb méretben a regatta Facebook oldalán és Picasa galériájában tekinthetők meg.

Ahogyan Ők látták

2012 Szombat

2012 Várszegi Irén képei

2011 Regisztráció

2011 Start

2011 Dunaújváros

Pillantás a hídról 2011

Pillantás a hídról 2011
A fotókat Kovács Péter készítette.

2011 Eredményhírdetés

Sportmagazin riport

2011 Nevezők

2011 Buli

2010 Rajt

Kattints a képekre! Click on the pictures!

2010 Sprint verseny

2010 Eredményhírdetés

2010 Félúton Dföldvárnál

Történelmi fotók

2010 Sajtó visszhang

Orbán Gergely és Vanczák Gergely sikerének a verseny történetében soha nem látott visszhangja volt. Több, mint 25 portál vette át a csúcsdöntésről szóló híreket. Sajnos, sok közülük hibásan és nem a Turbo Bonn versenyzőit jelölték meg korábbi csúcstartóként. www.telesport.hu; www.nemzetisport.hu; www.xlsport.hu; www.hirextra.hu; www.danubiusnhe.com; www.evezosszov.hu; www.hunrowing.hu; www.estihirlap.hu; www.mozgasvilag.hu; www.propeller.hu; www.sportime.hu; www.mozgasvilag.hu; www.rss24.hu; www.nssz.hu; www.sporthir.com; www.lanyok-fiuk.hu; www.mitortent.hu; www.baon.hu; www.maitema.net; www.klikkcenter.hu; www.stop.hu; www.hunvista.net; www.hirneked.hu; www.hirmutato.hu; www.hirharang.com; www.sporthir.com; www.sportime.hu; www.overmagazin.hu; www.napisajto.hu;

Csúcstartók

Nézd meg!

Start/Cél

Rajthely a Lágymányosi öbölben Cél koordináták a Sugovicán: 46º 10' 44,72" N / 18º 56' 45,09" E

Fotópályázat

Selection

image 2010_ob_227_640.jpg

image bpbaja_utan_magany.jpg

image 215092_174330512637623_100001820259516_396327_1179367_n.jpg

image 2010_07_ob_497_800.jpg

image 2010_05_csepel_kupa_123_640.jpg

Fotópályázat képei

Nyertes fotók

Magunkról/About us

Csúcsot döntött  és győzött a Danubius négypár 8 óra 52 perc alatt evezték le a 165 km-t

Csúcsot döntött és győzött a Danubius négypár 8 óra 52 perc alatt evezték le a 165 km-t

2001. Bp-Baja Regatta. Orbán Gergely ismét megírta milyen volt. Írását hozzájárulásával közöljük.

forrás:http://dnhe2.blog.hu/2011/08/06/leeveztuk

Leeveztük!

Kicsit késve, de elért ide is a hír. Lement a Budapest-Baja 2011, de kellett egy kis idő, hogy megérlelődjenek a gondolatok.Leveztük idén is.Ez most kicsit más volt. Egy hete volt a verseny, utána a megszokott bankett és a díjátadó. Most a laptop előtt ülök, gépelek, Quimby szól, az ablak nyitva és a nyár utolsó pillanatait élvezzük ki egy martini rosato koktél mellett. Reggel négypároztunk Hénappal, Vajda Gáborral és Sanyával, miután felszereltük a Levitzkyt, hogy jövő héten ne kelljen vele foglalkoznunk és nyugodtan készüljünk a szeptemberi OB-ra. Aztán hazakeveredtem. Délután már nem bírtam evezni menni, mert aludnom, pihennem kellett. Vagy 3 órát feküdtem és próbáltam összeszedni magam. Lassan pihenni ki az ember a hosszú fáradságot és ez azt hiszem az volt. Nem is veszi észre magán az ember, ha nincs fájdalom. Baja egy héttel később.

Versenyezni jó, ha tudsz.

Versenyezni jó, ha van kivel.

Versenyezni jó, ha jól megy.

Versenyezni jó, ha győzöl.

Egy hete versenyezni keltem fel 3 óra 22 perckor. Egy hosszú verseny előtt álltam: Baja, négypárban. Szerencsés vagyok, hogy Pesten lakom és nem kellett felutaznom, idegen helyen a szállással foglalkoznom, hogy reggel 5:46-kor elrajtolhassak csapatommal a Lágymányosi öbölből. Mindenki időben érkezett. Gergőt Én vettem fel, Bali-t ő keltette és Anna, mint mindig biciklivel érkezett a helyszínre. Elsőként hoztuk ki a hajót, szereltük be a szivattyút, és raktuk vízre eszközt. Időben értünk át a városon, ismét a Margit híd alatt volt a legnagyobb hullám, és láttuk pirkadni a parlament mögött az eget.Az idei évben a négypárt választottuk Gergővel. Hogy mért? Ez egészen egyszerű. Csúcsot akartunk dönteni. A tavalyi dublóban evezett 9:22 emberfeletti küzdelem volt, fizikailag és pszichésen egyaránt. Olyan küzdelem, amire sem fizikailag sem pszichésen nem voltam, vagy vagyok kész. Viszont négypárban mindez más. Egyrészt a hajó mássága, felépítése is már jobb alaphelyzetet teremtett. Egy 2002-es Filippiben evezhettünk, amiben az egyénre jutó vitt súly kisebb, mint a tavalyi dublónkban. Merev, szénszálas hajó, ami minden pozitív tulajdonsága mellett sok veszélyt is hordoz magában. Például hosszú, egy komolyabb hullámzás elmoshat minket, ezért kellett a szivattyú. Magasabb a palánk így a szél jobban megtarthatja. Ugyanakkor pihenő közben nem tud annyira lelassulni, hiszen két ember átlagban mindig tudja hajtani a hajót és hajtotta is. Az elmúlt három alkalommal ez volt az egyik legjobb taktikai lépésünk: a hajónak mindig menni kell, nem szabad megállni, ha megállsz csak eszel, iszol és mész. Viszont, amint csak egy pici jele is van annak, hogy enni, inni kellene már túl is kell esni rajta. Ha érzed, hogy szomjas vagy már késő, a szervezet túl sok folyadékot vesztett, mire az ember torkában jelzi azt. Meg kell előzni. A test egy gép, amit mi irányítunk  és ezt tudatosan figyelni kell, fel kell készíteni, mint egy vizsgára.  Folyadék volt, kaja is, az utolsó két órán még egy üveg víztől meg is szabadultam. Tudtam, hogy nem fog kelleni, minek cipeljem? 1,5 kg, majdnem 0,5 százalék súly…és ez csak egyike azoknak az unaloműző apró számításoknak gondolatoknak, amikre az ember gondol közben, ami segíthet.

Ha csúcsot akarsz dönteni Baján tudnod kell, hogy mire vállalkozol vagy egyszerűen csak menni kell és a végén szerencsésen meglepődhetsz. Mi az első kategóriába tartoztunk. Félelem persze van. Nem  is kevés, de hitnek is kell lennie! Ha nincs hit mindegy az egész, de ez mindenre igaz. Neked  és csapattársaidnak is kell hinnie. És mi elhittük. De kik vagyunk mi? Hiszen erről még nem is írtam:Alliquander Anna, Teszár Bali, Vanczák Gergő és Orbán Gergő. Minden csapatnak van története, mért úgy néz ki ahogy. Nálunk is meg van a sztori. Eredetileg Csepi Gabival szerettünk volna evezni, de ő megbetegedett így választanunk kellett. Gergő dobta be Anna nevét és logikusnak tűnt. Elvégre egyikünk sem tud 90 percet 28-as tempóban levezni ergon vasárnaponta csak ő. Ő vállalta, mi heppik voltunk. Bali pedig jó volt…legalábbis bíztunk benne, hogy jó lesz! Elvégre többet evezett, mint előző évben és az alaptempó az ment neki. Gergőnek pedig 11 Baja győzelmével meg van a maga múltja ebben a műfajban. Én pedig egyszerűen jó helyen voltam ismét.

Rajttal indultunk és mentünk, ahogy tudtunk. Annát és Balit  azt hiszem meglepte a start, mert kb. csak a 3. csapásra kapcsolódott be az egész csapat minden erejével, de aztán végigmentünk a lágymányosi öblön és elsőként értünk ki a nagy Dunára. Az idő tökéletes volt: meleg volt, de nem hőség, felhős volt az ég és enyhe északi szél fújt. Az első csekkpont a 0-as híd volt, 8 km-re a rajttól. 27:12. Tessék? Ez kb. 3 perccel jobb, mint előző évben dublóban, 20 másodperccel gyorsabb ezer méterek. Jó volt a rajt! És innentől kezdve elkezdődött a verseny.Elkezd az ember enni, inni és belemerülni a csapásokba. Egyre, másra jöttek a hajók mellettünk, sziasztok, semmi több, nincs idő, nincs energia sokszor még egy fejbiccentésre sem. Tempó 24 csapás/perc volt már ekkor (kb. 4-5 kilométer után állt be  a rajt utáni magas tempóról), és mentünk. Vakon, ugyanis Dunaújvárosig alig vannak támpontok. Nincsenek a parton kilométer kövek, csak a part, néha egy hajó, egy-két kompátkelő, erdők, bokrosok. Százhalombatta, majd a finomító látványa iszonyat sokáig, az összes üzem és a fáklyák. Itt értük utol a legtöbb hajót. Majd’ mindenkit ismertünk, sokan bolyokban mentek és küzdöttek. Persze leginkább csak a fiatalok nagy hévvel, az idősebbek sztaminával és türelemmel eveztek. Tudták, hogy az idő nekik dolgozik. Utólag visszamondták néhányan, hogy furcsa élmény volt mikor elmentünk mellettük – nekünk is le kell szögeznem. Aztán Kulcs környékére már elhagytunk majdnem mindenkit. Néhány hajó maradt előttünk egy-két szkiff, egy-két dubló és egy kielboat. A tasi zsilipnél elkezdtem számolni, hogy mikorra fogunk a dunaujvárosi csekkponthoz érkezni és benne volt, hogy meg lesz a 3:15-ös eredeti terv. Úgyhogy nyomtam neki és a csapat jött is. Aztán 3:18-ra érkeztünk meg a vasvárosba. Hajók nem mentek a kikötőben, kémények, uszályok és a hatalmas part tornyosult fölénk. Mentünk tovább. A város alatti hatalmas hídnál eszembe jutott, hogy előző évben itt előztük meg a holland szkiffest és Bali még nem volt meg. És most Matthias Auer és a Varga Jóska által vezetett kielboat hiányzott. De mentünk. Földvár előttünk volt. Ez volt az igazi támpont, mert a 3:18-asról nem tudtam eldönteni, hogy előző évhez, vagy magához a versenyhez képest mit jelent, viszont Földvár gyakorlatilag a fele a távnak. A híd alatt már tudsz vissza számolni. Ahogy közeledtünk már tudtam számolni, hogy mikorra érünk oda és tudtam, hogy a 4:15 meg lehet, aztán szépen megérkeztünk a híd előtti egyenesbe és minden kezdett tisztulni. Nem voltak hajók, nem voltak hullámok, a Nap nem sütött továbbra sem és én éreztem magamban az erőt nem fáradtam a tempótól, pedig nagyon féltem tőle: a 24-es tempó, ami tervbe volt véve sok lesz, arányaiban ilyenkor kevésbé pihen az ember, mert a csapás amúgy sem megy gyorsabban.Vando szavai csengtek a fülemben: „Fast and Light”! Mit küzdöttem az öreggel, aki úgy evezett dublóban alaptempót, mint mi most ezt a 165 kilométeres versenyt?  Semmi áthúzás, 24-es tempó  és mennyire nehéz volt így edzeni Olaszországban, de most ez kellett és jól ment! Jött a híd, megláttuk, az órára pillantottam és tudtam, hogy meglesz a 4:15. Nem volt semmi gond egyikünknél sem. Gergő a híd után evett, Anna talán egyszer vagy kétszer állt meg, Bali sem mutatta jelét annak, hogy probléma lett volt. És így szép nyugodtam átmentünk a híd alatt 4 óra 11 perc és 15 másodperc alatt. Vagyis 38 perccel lehettünk lassabbak a továbbiakban, mint eddig.Ez sok.Ha nem történik törés, vagy valaki nem lesz rosszul, gyakorlatilag azt jelenti, hogy megdöntöttük a csúcsot.Ez azaz érzés amikor felszabadultam. Csak menni kellett és mi mentünk. Ekkor gondoltam először, hogy meg lehet a 8:40. Az egy évvel korábbi dubló csúcs gyakorlatilag ezt jelentette, akkor 23 perccel voltunk lassabbak a második felén. Megint perceken fog múlni, másodperceken.Matthiast itt értük utol és nem sokkal később a kielt is. Mindkettő nagyon ment, de kielboat tempója és stílusa hihetetlennek tűnt kívülről: 26-28-cal eveztek. Könnyen elmentünk mellettük, de sokáig a horizonton voltak.

Túl sokáig…elkezdtünk lassulni.Paksnál természetszerűleg fogadott minket az ellenszél, de szerencsénk volt. Nem jött hajó és a szél annyira enyhe volt, hogy továbbra is sima vízen evezhettünk csak az átlag sebesség volt lassabb. Az első 100 kilométerre 3:15-ös átlag jött ki. Ezt durva volt kimondani. Emlékeim szerint a leggyorsabb perc/km a verseny történetében 3:30 körül volt és mi most jóval beljebb voltunk. Paksot taktikusan csak túl akartuk élni. Néha jeleztem a többieknek, hogy kicsit jobban kellene figyelni a technikára, mert a sebességmérő alapján akár csak egy picit is tovább húzott lapát már lassított minket. De jók voltunk, a csapások nagyon jól összeálltak, egyszer nem éreztem azt, hogy egyedül húztam volna. A hosszok rendben voltak, röviden eveztem, nem dőltem nagyon hátra, hogy ezzel ne hátráltassam a csapatot.Kalocsához pontosan 6:40-re értünk oda. Amennyire jól ment Földvártól a paksi egyenesig, úgy kezdtünk el szép lassan lassulni. Ez természetes egy ilyen távon, de Én menni akartam és kicsit talán sokszor is jeleztem ezt, de beszélni és jelezni kellett, hogy hol tartunk. Kalocsától két óra volt és simán működnie kellett a dolognak, ha nem fordul a szél vagy nem süt a nap. Lementünk Kalocsa alá és egyszer csak ott voltunk a szekszárdi hídnál és éreztem, hogy most elfáradt a csapat ez az egy óra hosszú volt. De mikor átmentünk a híd alatt, Anna közölte: Meg lesz a kilenc óra, úgyhogy menjünk!Így hát nyomtuk neki és amint Baja képzete egyre közelebb jött úgy kezdtünk el mi is szép lassan gyorsulni egyre és egyre jobban. A tempó Szekszárd felett már 25-26 volt, de alatta már a sebesség is visszajött és elkezdett tovább kúszni oda, ahol a verseny elején volt. Aztán megláttuk a hidat és gyakorlatilag végetért a verseny és kezdődött egy másik. Felzúgott egy bayliner hangja, amint elmentünk mellette és Kelemen István jött velünk egy kamerással. És Én  tudtam, hogy mögöttem mindenki, úgy kezd evezni, mint egy császár és a tempó már 28 volt, aztán 30. Elment a híd és igazából csak azon gondolkodtam, hogy mikor jön már a Sugó. A kikötő szürke hajói mellett eveztünk és könnyen voltunk. Aztán Anna elkezdett kiabálni, hogy állj, Állj, ÁLLJ már meg, de mi csak nyomtuk neki, mert még 5 csapás volt, hogy betartsunk. Annán hallatszott, hogy most ideges, de annál jobban nyomtuk és mikor a Sugóban voltunk ismét 32-vel mentünk a cél felé, mint egy évvel korábban. Felszabadultan eveztem. 8:50 volt az idő, amikor befordultunk. Tudtam, hogy a 8:40-8:50-es csúcs nem lesz meg, de így is oda teszünk a csúcsnak bő 25-27 percet. Felszabadult és boldog voltam, izmaimban a tejsav olyan szinten dolgozott, ahogy egy jó 2000 méter végén és így eveztünk a célba. Az endorfin és az adrenalin keveréke boldog energiákat szabadítottak fel bennem, amire már nagyon szükségem voltIdén már szólt a We are the champions és a végén még le is kellett tartanunk, mert különben belezuhantunk volna egy nagy fém bójába. Jó lett volna levezetni, de inkább szép lassan visszatoltunk valahogy és kiszedettük magunkat. Kicsavartam a klipszet és kimásztam a hajóból, amit már vittek is el. Összeölelkeztünk a csapattal, jó volt. Nem volt kiugró eksztatikus élmény, mint az egy évvel korábbi. Nem azért mert nem volt akkora, egyszerűen csak volt időm végig gondolni verseny közben, hogy mi történt és mi fog történni.

Felmentünk és kb. két perc múlva jött az első riporter. Ez első kérdés az volt, hogy érzem magamat – mert legalábbis jobban nézek ki mint egy évvel ezelőtt…Jobban is voltam, de jó volt ülni és pihenni. A versenyre gondoltam, milyen jól bírtam és milyen könnyű volt végül is ahhoz képest a félelmeimhez képest, ahogy pár napja a verseny előtt gondoltam még. Baja az a verseny, ami kapcsán rá jön az ember, hogy mindent át lehet élni és utána újra megcsinálni, meg újra és újra. Az első Baja után azt mondtam, többet nem csinálom meg és tessék itt vagyok. 3. alkalommal nyomtam le, mindegyik alkalommal verseny tempóban az óra és a természet ellen. És kész lennék még egyszer! Sokan voltak ezen a versenyen is akik, először csinálták meg és azt mondták még egyszer nem, de én is és ők is tudják, hogy ez nem így van. Mindig lesz egy hülye, aki miatt megcsináljuk még egyszer akár milyen felkészültséggel, még ha ez az egyleten egy alkalom az évben, amikor evezünk is, mint ahogy most is sokan így vannak vele! Rájössz mit bírsz, mi a fájdalom és, hogy menni kell tovább. Sárkánykenuval nem cseréltem volna, de tudom, ha felkérnének és nincs ajánlatom, valószínűleg kipróbálnám, magam, hogy tudjam, mit érek, mit bírok, hogy elmondhassam magamnak nem futamodtam meg és legyőztem félelmeimet. Ilyen a 24 órás verseny is Berlinben, amiről most halottam először és ilyen a Genf is: félek tőle, de tudom végig menne valahogy, hiszen már más is megcsinálta.Egyébként 8 óra 52-t mentünk hivatalos idő szerint, ez 30 perccel gyorsabb, mint egy évvel korábban. Sokan gratuláltak, sokan meglepődtek az idő hallatán, néhányan fanyalogtak, de igazából csak mi tudjuk, hogy mi ez az idő. Tudom, hogy meg lehet dönteni, hiszen részt vettem a megalkotásában. Szerencse kell hozzá, nehéz lesz de így vagy úgy egyszer valaki megdönti, de az is lehet, hogy részese leszek annak a menetnek is. Ugyanúgy, ahogy részese lehetek bárminek, ahová az élet vet.8 óra 52-53 perc.Ez egy nap, amit a munkahelyemen töltök, egy út Mantovába. Ez egy gondolatnyi élmény egy pillanatba sűrítve. Ez egy kicsit lassabb, mint repülővel Londonba, de azért gyorsabb, mint Rioba.

Ps.: olasz dubló társammal Vandóval a versen yután sms-eztem:

Gergő: 2011.07.29. 15:42 165 km: 8:53:51 in 4x- ;) Ciao

Vando: 2011.07.29. 20:14 Grande, rekord?

Gergő: 2011.07.29. 20:15 Si, meglio con 28 minuti

Vando: 2011.07.29. 20.16 Un vero gay, complimenti!
/2011.08.06. 23:50/

Orbán Gergely,Vanczák Gergely, Teszár Balázs, Alliquander Anna dr.

Orbán Gergely,Vanczák Gergely, Teszár Balázs, Alliquander Anna dr.

Orbán Gergely írása 2010-ben, amikor Vanczák Gergővel csúcsot döntöttek

(A szerző hozzájárulásával)

Orbán Gergely

2010.08.02. 23:07
Első neki futásban írni akartam a klub eredményeiről, de arról készült egy sokkal jobb összefoglaló, aztán írni akartam magáról a versenyről, de arról is írt valaki egy sokkal jobb és érdekesebb összefoglalót. Aztán végül úgy döntöttem sokkal egyszerűbb és elegánsabb is, ha egyszerűen leírom milyen volt: nekem/nekünk  – legalábbis, amire emlékszem.

Egy évvel ezelőtt azt mondtam és írtam is: nekem nincs erre még egyszer szükségem. Mármint megtenni versenytempóban, egy nap alatt a 165 kilométert a Lágymányosi öbölből egészen a bajai Petőfi-sziget túlsó végéig. Közben aztán eltelt 8-9 hónap, sok mindent átéltem, sok mindent tanultam, sok minden változott az életemben. Az áprilisi itthon tartózkodásom alatt egy laza „északi” alatt, amit Gergővel (Vanczák) toltam felmerült, hogy esetleg…már egyikünk sem emlékszik ki hozta fel, de azt hiszem ez nem is fontos már. Elmúlt a nyár fele, úgy ahogy sikerült felkészülni az ob-ra, ami azért fontos ennek a versenynek a szempontjából is. Gergő ismét neki ment  a könnyűsúlynak, így top formában volt a Baja hetében, mikor már nem kellett magával a súly, a víz, a szénhidrát raktárak merítésével/csökkentésével  foglalkoznia. A repülőjegyet még június elején megvettem, főnökömmel megbeszéltem a kiruccanást úgy június végén (végül is minek van szabadsága az embernek – ha véges is). A lényeg csütörtökön fél ötkor neki indultam Bergamonak, hogy este túlessünk a próba evezésen. Este hatkor már a szigeten, a kvázi elbarikádozott klubházban voltam már. Az ismét rekordszámú DEK csapat mindeközben elkezdett fogyni. Először CS, majd Menya esett ki betegség miatt, Varga Marci és Hénap Zsolti a szegedi egyetemi vb-n kapott lehetőség miatt mondta le, Kele pedig a csapatok ilyetén való variálása miatt maradt ki. Bánhalmi Bence így  került a négyesbe Menyka helyett.

A verseny reggelén a már szokásos 3:05-ös kelést azért megéreztem. Igaz, fél kettőkor is kipattant a szemem. Mikor a kapuból kiléptem, Gergő épp bekanyarodott a hegyről és együtt mentünk végig a Keleti Károly utcán, a Margit körúton és a hídon, ahol megelőztük Sanyát és megcsapott minket a Cha Bodegáből ömlengő, az egész budai ágat betöltő gyros-illata és a discok zenéje. Teszár már lent volt, és mikor a hajót a vízre tettük, megérkezett Anti, Vajda G és Bence is. A leevezés lazán ment, a víz enyhén kavargott, de a pirkadó, kék hajnalban látni a Duna közepéről a Széchenyi rakpart házait kárpótolt mindenért. Persze a Romkertben még folyt a buli és talán én is inkább beugrottam volna oda ez alkalommal. Időben leértünk. 5:11kor a szkiffek indulása után visszaültünk a hajóba, hogy várjuk a rajtot, amire majd 20 perccel később került sor.

Kitudja, hogy a későbbi eseményeket predestinálta e a rajtunk, de ismét 35ös tempóval vágtunk neki a 165km-nek. Ugyan a bemelegedettségtől messze voltunk, az első öt kilométeren ez is megtörtént. Az első kielboatokat már Pest határában utolértük. Az első szkiffre azonban Százhalombattáig kellett várnunk – ez fura érzés volt először, mert egy évvel korábban itt előztük meg az akkor vezető szkiffest.

Idén más volt verseny nekem/nekünk. Olaszország, az OB kvázi sikertelensége (hiszen mindannyian, azon a helyen végeztünk, ami a felkészülésünk alapján megilletett minket), a rengeteg utazás nálam, a munkahely és a klub elvárásai (követelménye), a család bővülése és a fogyasztás Gergőnél mindenképp más készültséget/belső feszültséget jelentett. Nálam a fizikai és technikai romlást Gergő szerint ellensúlyozta, hogy erősebb lettem lélekben, nála pedig az előbb felsoroltak együttese váltott ki egy iszonyatos akarást, amit végig beleadott vagy adhatott a 165 kilométerben.

De nem ment jól. Az első 10-15 kilométerhez képest az átlagunk szép lassan felőrlődött, a tempó alacsonyabb volt 1-1,5 csapásszámmal, mint egy évvel korábban – ami nem volt baj, mert fizikailag nem vett ki annyit. Mégis a az első 40 kilométer után kétségek merültek fel bennem, fájdalmat nem éreztem, de baljós előjelnek éreztem a kocsi kényelmetlenségét, az enyhe fájdalmat a bal vállamban, a szkiffesek egyre lassabban fogyatkozó mezőnyét.

A sebesség majd’ 10-15  másodpercet romlott 500 méterenként ez 20-30 másodperc kilométerenként, és innentől már csak matematika, hogy meglehet e a csúcs. Persze ekkor a belső harc még más – nincs viszonyítási alap, nem tudod hol vagy, nem tudod mennyit tettél meg. A három nagy check point Dunaújváros, Dunaföldvár és Kalocsa (Foktő) még messze van. Aztán Gergő felvetette: bontsam meg az energiaitalt. Kb. 3-4 km-rel a az újvárosi check előtt meg is tettem. Mondhatni revitalizált – a könyvek, amiket nem régen olvastam táplálkozásról mind valami hasonlót írtak: nagy mennyiségű cukor (alias szénhidrát) és koffein párosa megdobhatja a teljesítményt, de ez személyenként eltérhet. Addig csak isostart ittam és némi banánt  ettem, kb. 20 percenként  felváltva, egy folyamatos utánpótlást biztosítva, mindig csak annyira megállva, hogy Gergőnek 3-5-7 csapásnál ne kelljen többet egyedül evezni, hogy a hajó mindig menjen, ahogy a stratégia szólt. Előtte nem mertem megbontani a redbullt, mert kitudja? lehet, hogy nagy mennyiségben visszaütött volna.

Így Újváros előtt megindultunk. A stégről kérdezték: Minden ok? Minden ok – persze kivéve, hogy még van 98 kilométer hátra. De ekkor megnyílt a beborult ég és egy isteni sugallatként érkezett: 3 perccel jobb a részidőnk, mint egy évvel korábban.

3 perc – 165 kilométeren 3 percről beszélni, amikor 10 óra alatt 3 perc mindösszesen 0,5 százalék.

Mégis. Ez adott egy óriási lendületet az evezésünknek. Sőt egy másik segítség érkezett egy uszály formájában. Egy román kőtörmelék szállító éppen akkor indult a kikötőből, mikor mi is odaértünk. A dunaújvárosi ipartelep alatt ez egy fura támogatás volt. Fura volt, mert a hajó, ami először megelőzött bennünket egyszer csak lelassult és pont annyival tudtunk elaraszolni mellette, ami még kényelmesen megoldható volt és így egészen a paksi egyenes-görbéig mentünk vele.

Ekkor már csak 2 szkiffes volt előttünk. A holland Michiel  Roost a dunaújvárosi hídnál sikerült megfognunk, majd csak egy kérdés volt előttünk: „Hol van Bali?” Mármint Teszár Bali, akit ekkor én még sehol sem láttam, és Gergő sem annyira tisztán. De tudtuk, egyszer csak meg lesz és onnantól kezdve más lesz eveznünk. Addig követtünk, üldöztünk egy ellenfelet, onnantól pedig miénk lesz az elsőség. Majd egyszer csak Gergő így szólt: „Már látom a bicepszét” és a hajó megindult. Pontosabban, ekkor már 5 kilométer óta jól ment, és jött a dunaföldvári híd is, ahová előző évben 4:33-cal érkeztünk és most, megkellett, hogy legyen az a 3 perc. Így is lett 4:29-cel áthaladtunk a hömpölygő és hajózott Dunán a híd alatt, ahol egy kedves rendező még meg is hajráztatott minket és Balit is lehagytuk egy testvéries: „Minden oké Bali? kérdéssel.

A verseny talán ekkor kezdődött valójában.

Egy évvel korábban Kalocsa előtt kezdett el fájni minden, most nem fájt semmi. 21-21,5-es tempóval mentünk – Gergőnek, pedig amúgy sem fáj. Egy dolog lett a cél: folyamatosan egy tempóban/sebességben végigmenni. A paksi egyenesben elhagyott minket a hajó, a szél pedig visszafogott, befordult. Talán ez volt az egyetlen valóban ellenszeles szakasz, de  belkarnövelőt utána sem vettem ki. Kalocsa előtt már matematikázni kezdtünk. A kilométerek 3/4énel 7 percet vesztettünk abból a 24-ből, ami féltávnál adott volt. Folyamatosan mentünk és 5-10 kilométerenként próbáltunk limiteket beállítani, hol kell lennünk ott, vagy amott, hogy meglegyen. A nap néha kisütött, a szél kavargott. Amikor a nap kisütött, majdnem imádkozni kezdtem, hogy tűnjön el – minden rossz lett ilyenkor, a számban a nyál, a bőröm, a kezem, a lapát fogása, minden. De szerencsére mindig el is tűnt.

És egyszer csak Szekszárdhoz értünk. Minden más volt, mint tavaly, még a környezet is – másra emlékeztem, másmilyen hídra, másmilyen partra és másmilyen érzésre a tenyeremben. Gergő ekkor azt mondta: „Meglehet még” valamiért azon járt az eszem, hogyan? ekkor már szintidőn voltunk. Sőt, ha a kilométereket szoroztam a sebességgel, úgy 5-7 perc hátrányunk volt. Aztán, már nem is tudom hol kiszámoltuk, hogy kb. 17km/h sebességgel és 3:45-ös kilométer átlaggal még meglehet. Meg lehet? A fene tudja/tudta. Nem volt jó a szél, még 25-30 kilométer volt hátra és azt sem tudtam, mennyi erőm van.  És ezek után jött a hetedik óra 54-ik perce – még 90 percet kell végigtolnunk, aztán mindegy, mert a rekordot elbuktuk, a tavalyi dubló csúcsunkat, pedig legalább 10-15 perccel megdöntöttük.

Ahogy írom: aztán mindegy…

Hiszen ezért utaztam haza, ezért indultunk neki a távnak, hogy megcsináljuk a csúcsot. Ebben a pillanatban már nem emlékeztem a kezdeti evezés kétségbeesésére, egyszerre azt éreztem menni kell. És mentünk is. A 70. perc körül – mert innen már csak visszaszámlálásban gondolkodtam, fel sem merült, hogy egy perccel hamarabb vagy később érjünk be a célba mint a csúcs idő – már 24-re emelkedett a tempónk és a sebesség is visszament a rajt utáni kilométerek sebességére, majd 60 és 45 között kicsit visszaesett és mikor szóltam Gergőnek, hogy mi a sebesség és feltettük 26-ra ismét visszajött. A part menti üdülők csak foszlányokban rémlenek fel most és már csak egy dologra emlékszem, hogy Gergő azt mondja mögöttem „Gyerünk Orbán” és én 5-10 percenként mondom az időt és mondom, hogy 10 csapást és ő jön velem, és hajtjuk egymást. Mikor megláttuk a hidat, a bajai hidat, egyszerre mintha vége lett volna a versenynek. Már nem tudtam hol vagyunk időben, hogy pontosan mér-e az órám, a tempót ekkorra már feltettük 28-ra, és mindent beleadtunk, a híd után gyötrelem volt az uszályok véget nem érő csoportját megkerülni, majd a befordulni a Sugóba, ahol már nem tudom mit csináltunk, jól eveztünk e vagy sem, merre van az irány, csak Gergő szuszogása, hajtása a csapásszámmérő és annak is sebesség lapja volt előttem. A sprintverseny már ki volt bójázva és én minden egyes százast leszámoltam – még tíz, még tíz és már a végét kerestem magamban. Nem értettem hol van. Nem volt zene, nem halottam semmit csak egyfajta zúgást. És mikor a stég mellett elhaladtunk a célvonal is hiányzott. Egyszer csak megálltunk és észrevettem az embereket, a speakert és halottam, amint Gergő kiabál a partra: mennyi és mikor nem érkezik válasz még kétszer MENNYI. Nem tudtuk, nem tudtam, hogy sikerült e, vagy sem a csúcsdöntés, az órámat nem nyomtam le jó időben és fogalmam sem volt mennyi ideje vártunk már, mikor a speaker bemondta:

9:22

Gergő üvöltött örömében, én csak mámort éreztem, egy fajta nyugalmat, zsibbadást.

Nem fájt semmi fizikailag, csak mikor elindultunk egy kicsit „levezetni” vettem észre, hogy nem bírok mozogni. Gergő evezett ki a partra, én alig bírtam csapásokat csinálni. kikötöttünk és kiszálltunk, a segítők hada, Gergő családja között álltam és vártam mikor tudok gratulálni partneremnek. Mikor már elvitték a hajót és mindenki szétszéledt a stégről felmentünk a partra. Gergő beszélt a tévével én szüleivel vártam, hogy hozzám is odajöjjön a riporter. Az első kérdésére már nem emlékszem, csak a másodikra: „Nagyon változó volt az idő, ez segített?” kérdezte. Megpróbáltam válaszolni, miközben azt sem tudtam mit mondjak, igen, igen hümmögtem, nagyon nehéz volt, mondtam. És ekkor lassan elkezdett elsötétedni a világ, a földre néztem, vissza a riporterre és rájöttem most valami olyan történik, ami nem normális. Próbáltam megkapaszkodni benne, de csak annyit sikerült mondanom, Bocs, de azt hiszem rosszul vagyok, és földön voltam. a tévések ott álltak felettem, Gergő anyukája jött, hogy minden rendben van-e és a speaker a kezemet szorította és ennyit mondott nyugalom, itt vagyunk, mikor látta, hogy magamnál vagyok odahívta az orvost

Mintha egy pillanatra egyedül maradtam volna.

Ebben a pillanatban a két karommal kinyújtva magam mellett a földön feküdtem, az eget néztem, a szürkés felhőket az enyhén kék háttérrel, Gergő unokahúga volt egyedül látó mezőmben, aki valamivel játszva üldögélt fekvő testem mellett. A teret betöltötte a hangszóróból bömbölő techno és én örömöt éreztem, kicsit féltem, hogy mi történik, de alapvetően örültem. Örültem a versenynek, hogy sikerült (milyen lett volna, ha két perccel lecsúszunk?), a hűvös időnek, testem fáradtságának. A Garda-tóra gondoltam, hogy holnapután kell megint úsznom egyet benne a hazaúton Bergamoból.  Furcsa érzés volt, hogy gond nélkül mindösszesen a csuklómat tudom mozgatni.

Azt hiszem, épp kezet fogtam Jézussal ezekben a pillanatokban.

Aztán jött az orvos. Megmért mindent, minden rendben volt. és elment. Még 20-30 percet feküdtem ott. Aztán megjött Bali és elmentünk összeszedtük magunkat. Lassan álltam a meleg zuhany alatt, ahogy a víz visszaadta életerőmet. Elmentünk enni, és elmentünk a szállásra.

Este a klubház bárjában üldögélve vártam az estét és egy vendéget, aki még nem érkezett meg. Egy keveset ittam, beszélgettünk Zombival és aztán lefeküdtem…

Az evezés öröme vagy ahogy Ali Anna látja a Budapest – Baja Regattát

alliquander

Bár így télvíz idején, nem annyira aktuális, de engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam dr. Alliquander Anna írását a Budapest – Baja hosszú távú evezősversenyről. Anna, a 20o6-os verseny után fogalmazta meg az alábbi beszámolót, ami számomra “telitalálat” volt, hiszen hihetetlen pontossággal írja le azt amiről ezek a  – laikusok számára csak “felesleges, értelmetlen időpocsékolásnak” tartott -  hosszú távú teljesítményversenyek szólnak. … Sokszor én is elgondolkodtam a „miérten”, hiszen jómagam is rabja vagyok ezeknek a monoton, sokszor kíméletlenül hosszú versenyeknek, és azt hiszem a „mertet” az ön magam határainak (fizikai és mentális) megismerésében és a bizonyítási vágyban találtam meg. Persze arról a fantasztikus, családias hangulatról sem szabad megfeledkezni, ami egy – egy ilyen “tömegrendezvényen” kialakul, ahol a cél összekovácsol mindenkit, függetlenül attól, hogy ki vagy, honnan jöttél, mit csinálsz. Itt nem számít semmilyen politikai hovatartozás és vallás, itt csak a “miértekre” keresett  “mertek” számítanak, amik által – higgyétek el – megtisztulhatunk és felülkerekedhetünk minden “világi” problémán. Jó olvasást! Pignitzky Bori

Az evezés öröme

A távot a rendezvény első napján, pénteken reggel 5 órától este 9 óráig kell teljesíteni. A leggyorsabb hajóegységek – kormányos négypárevezősök, esetleg kettőpárevezősök – már Baján ebédelnek, míg sokan a vacsora helyett is csak a mezőny végét kísérő komp elöl „menekülnek”. Ugyanis, akit a komp utolér, vagy megelőz, kénytelen felszállni rá, és így a verseny feladására kényszerül. Persze erre ritkán kerül sor; főként technikai hiba következtében (lapáttörés, hajótörés, stb.), de ezek jó része elkerülhető a vízi közlekedés szabályainak betartásával…

Az 1989 óta évről-évre megrendezésre kerülő (kivéve két alkalommal, amikor a magas vízállás miatt elmaradt) Budapest-Baja Nemzetközi Hosszú távú Evezősverseny 172 km – es távjával Európa leghosszabb folyóvízi evezősversenye.

A verseny másnapján a Kamarás-Dunán (Sugovicán) megrendezésre kerülő 500 méteres Sprintverseny csak étvágygerjesztő a közös esti halászléhez, amit díjkiosztó, fotó- és filmvetítés (a két nap legemlékezetesebb pillanatairól), beszélgetés, hajnalig tartó tánc, és egy kis pihenés követ.

Mindenkinek más miatt fontos ez a regatta. Mindenki más okból teljesíti ezt az utat, ezt az igencsak embert próbáló távot. Van, aki az év kihagyhatatlan eseményeként az eddigi összes leevezésen részt vett, és boldogan él, az örök fiatalság titkát őrizve. Van, akit a csúcsdöntés hajt; GPS, sebességmérő, speciális orvosi célokra készült tápszerek, izotóniás folyadékok, energiaitalok segítségét igénybe véve. Van, akit a ma oly divatos önmegvalósítás vezérel. Van, akit valamiféle fogadalomtétel; van, akit csak a profán fogadás. Vannak a legifjabbak és a legidősebbek. Vannak az önsanyargatók és a kényeskedők, – akik majd most megmutatják. Vannak szikárak, és puhányok. Napimádók és pincebogarak. Vannak a 14 kilogrammos versenyszkiffel, és a 28 „kilós” palánkos egypárevezőssel startolók. Vannak megszállottak és megvezetettek (akik elhiszik, hogy „gyere, nem lesz nehéz”).

Nem csak fizikai kihívás ez. Nem csak a lábakról, karokról szól. Ha elég elszántak vagyunk, szép lassan felfedezzük és megismerjük önmagunkat. Ennyi időn keresztül ugyanis nem lehet beszélgetni, tájat nézni, nem lehet „csak” evezni. A célnál megtaláljuk a nyugalmat és a boldogságot, amitől a kor embere oly távol szakadt.

Mégis, mi a közös bennünk, akik így vagy úgy, de teljesítettük ezt a kihívást? Az evezés öröme? A természet szeretete? A Duna tisztelete? Igen, persze, nagyon fontos dolgok. De ennél több. Észreveszünk valamit, amit eddig soha nem láttunk. Mások a gondolatok, a hangulatok az otthoni meguntaknál. Ahogy Krúdy látta:

„Úgy jönnek ők estefelé be a Dunán, mint a vidám madarak (…)

sok gazdag, boldogtalan ember figyel a partokon, és magában sóhajt: mily jó dolog lehet evezni!”

Bp., 2006. 08. 03.

Alliquander Anna”

(a szerző engedélyével)

Anna 2005-ben 11 óra 26 perc alatt ért célba. Az átlagsebessége 3,96 perc/km volt. Ezzel az eredménnyel ő a leggyorsabb nő szkiffes a Bp-Baja Regattán.

 

 

Idén (2008. szerk.) huszadszor indul a legnagyobb magyar regatta, a 165 folyamkilométernyi, álló vízre átszámítva is legalább 120 kilométernyi Budapest-Baja hosszú távú evezősverseny. Elegendő indokot keresek, hogy miért leszek megint ott.

• Mert jó érzés?
Nem. Gyötrelmes. Tízegynéhány órás, folyamatos erőfeszítés napban-esőben, hidegben-melegben, szélben, tolóhajók hullámai közt, ráadásul háttal. Hat liter folyadékot öntök magamba, amitől döntően a bőrömön át szabadulok meg. Ott folyik alattam a hűs és koszos víz, és meg sem mártózhatom.

• Mert gyönyörködöm a tájban?
Nem, részben mert nem érek rá, részben mert a szemembe folyik a verejték, különben is hunyorgok a fényben. Pedig valami szépséges a százhalombattai füstölgő kéménysereg; a paksi atomreaktor hűtővízének gőzölgése; a gázlók, ahol hajóvonták találkozása tilos (kivéve velem); a Kalocsa feletti harci bögöly-hadművelet, vagy a bajai híd, amelyet teljes óráig vizslatok a tarkómmal, mire biztos lehetek benne, hogy nem délibáb. Örömmel nézek föl rá, ha épp nem homok fújják.

• Mert a sport, benne a Budapest-Baja egészséges?
Kérdezze meg efelől orvosát, gyógyszerészét! Az már igaz, aki ezt is túléli, az megfelelne bármely munkaalkalmasságin, főleg előtte, és főleg, ha nem nézzük a tenyeremet. Ráadásul közvetlenül utána, szinte még föl sem lélegeztek a szervezet méregtelenítő alrendszerei, ismét próbára teszi őket valami. Egészségünkre!

• Mert a nagyvilág fölnéz rám?
Na, olyannal én még nem találkoztam, aki felelőssége teljes tudatában normálisnak minősített volna. Pláne, hogy egyszer – az még hagyján, gyanútlanok a lányok-fiúk. De hogy miután az előzőt túléltem, megint és megint?! És egyesek már huszadszor? “Flúgos futam.”

• Hogy több mint százan? “Nagy a világ állatkertje.”
Márpedig több mint százan, huszadik éve. A régiek is, de mindig újak is. És nem tegnapelőtt vagy tegnap, és nem holnap vagy holnapután, hanem éppen akkor és ott, amikor mind a rajtnál gyülekeznek, hajnalok pirkadó hajnalán, amikor épp csak elindult felém az első villamos, amikor normális ember még alszik, és habos sörökről álmodik.

• Talán azért tehát, mert mi mind, vagyis a mezőny, éppen itt vagyunk, ugyanis találkánk van egymással, a sirokkóval és a hőgutával?
Igen. Azért. És még azért, mert a Budapest-Baja szörnyűségesen, irtózatosan, féktelenül és pazarul fenséges dolog, egy kezemen is meg tudom számolni, hogy mi tud még ilyen húzósan és ennyire jó lenni ebben az egész, rövidke életben.

Norman Károly

A Budapest-Baja regatta története

Volt egyszer egy csapat a magyar evezésben, aki elsőként, átlépve saját korának korlátait, létrehozott egy “rowing fun club”-ot, ahol nem a magas szintű versenysport, hanem az evezés öröme és az egymás iránti barátság és tisztelet volt az összetartó erő. Ezt a klubot UNIVERSITAS-nak hívták. A klub alapító tagjai a nyolcvanas évek végére szétszóródtak az országban. Közülük néhányan rövid idő múlva keresni kezdték a folytatás lehetőségét.
1988 őszén az egykori UNIVERSITAS elnöke a bajai evezősök szakosztályvezetőjének meghívására Bajára látogatott. Egy ilyen bajai találkozón született meg a Budapest-Baja hosszútávú evezősverseny közös megrendezésének gondolata. A gondolatot tettek követték: a próbaevezés után a szervezők nekiláttak a munkának és 1989 augusztusában megrendezték az első versenyt. A siker igazolta elképzelésüket. Ezután évről évre nagyobb létszámmal és sikerrel zárultak a versenyek (2 alkalommal maradt el a futam a magas vízállás miatt). Néhány éven át az Unilever által felajánlott kupáért küzdöttek az evezősök. Amióta (1998) a versennyel kapcsolatos minden információ megtalálható az interneten, a külföldi nevezők száma egyre nő.
A regatta technikailag két részre osztható: az első rész maga a Budapest-Baja nemzetközi hosszútávú evezős verseny, amely a starthelytől függően 165-172 km-es távjával Európa leghosszabb folyóvízi evezősversenye. Ez a hosszú futam van a rendezvény első napján, pénteken reggel 5 órától este 9 óráig tart. A második rész másnap a Sugovicán megrendezésre kerülő SPRINT verseny, mely 500 méteres távjával talán a legrövidebb evezősverseny a kontinensen. A Budapest-Baja regatta az a verseny, ahol több, mint 160 km-en keresztül próbára teheti magát bármely evezős, miközben végig biztonságban van, mert figyelnek rá, örömmel és barátsággal fogadják a célba érkezéskor, gondoskodnak róla. A végén pedig biztos lehet abban, hogy teljesítményét elismerik és megünneplik még akkor is, ha a kompon fejezi be a versenyt, mert valami miatt feladni kényszerült azt. Barátságokat építhet ki hasonló érdeklődésű emberekkel, s a nagy megpróbáltatás után szép emlékekkel távozik és visszavágyik.

Forrás:   régi honlap

Budapest-Baja 2005 hosszú távú evezősverseny egy férfi kétpár szemszögéből

Augusztus 4. Csütörtök:

Az eső úgy szakad, mintha dézsából öntenék. A hajószállító is csak késve indul Csepelről az ígéretesen sok csepeli induló, és a MEC-es versenytársak hajóival. Az UTE kajaktelepnél közben lassan gyűlnek az indulók az ország minden pontjáról, hogy hajóikon az utolsó simításokat végezzék a 174 km-es megmérettetés előtt. Fél hat körül végre a csepeli hajók is megérkeznek, nekiláthatunk a munkának.

Erősen estébe nyúlik, mire minden a helyére kerül és megkezdhetjük az otthoni előkészületeket. Szerszámok, váltóruhák, izotóniás italok, szuper energiaszeletek és más finomságok összekészítése egészen éjfélig is elhúzódik. Mire ágyba kerülünk, már alig 3 órányi alvásidő marad csak.

Augusztus 5. Péntek:

A vekker 3-kor könyörtelenül félbeszakítja az álmunkat. Reggeli után még egy kis kapkodás a csomagoknál és máris indulunk a rajthelyre. Az utcán újabb hidegzuhany, az eső továbbra is rendületlenül szakad. Fél ötre minden versenyző a helyszínre érkezik, a jókedvünk töretlen, de a bizonytalanság elég nagy az indulással kapcsolatosan. A rendezőség végül úgy dönt a rossz időre való tekintettel (10 °C, szakadó eső) szavazásra bocsátja az ügyet.

A lelkes csepeliek mind egy szálig az indulás mellett szavaznak. A szervezők a józan ész szavára hallgatva egy nappal elhalasztják a verseny lebonyolítását, azaz eddig egyedülálló módon, szombaton kell majd leevezni Európa leghosszabb távú folyami evezős versenyét.

Augusztus 6. Szombat:

Ismét hajnalban kell elhagynunk a puha ágyat. A hajók immár teljesen előkészítve várnak minket a parton. Az idő is kegyes hozzánk: végre nem esik, csak a szokatlan hideg borzolja a kedélyeket. A felkészülés utolsó mozzanatai után a hajók és legénységeik vízre szállnak. Megkezdődik a végső visszaszámlálás a rajtig.

Az 1651-es folyamkilométernél 5 óra 22 perckor elindítják a kétpárevezősök versenyét, megkezdődik az egész napos hajsza. Alig öt perc alatt már el is érjük a Margit-sziget déli csücskét, mikor a Margit-hidat elhagyva jó félméteres kereszthullámokba csapódik a hajónk orra. A hajót pillanatok alatt elönti a víz, jó húszliternyi lötyög máris a fenekünk alatt.

Ezzel azonban koránt sincs vége a korai szenvedésnek. A városközponton átevezve szembesülünk a borzasztóan hullámos felszínnel, ami szinte lehetetlenné teszi a normális evezést. És, hogy tovább borzolódjanak a kedélyek, a Lágymányosi híd előtt egy megtermett tolóhajóval is sikerül összefutnunk. Olyan hullámzás köszönti a napfelkeltét, hogy a rajtszámunk is vízbe csobban. Akárcsak a többieké, így fél órával a rajt után máris visszatolás versennyel tarkítjuk az unalmasnak éppen nem nevezhető perceinket.

Ekkorra a kétpárok közül hat egység jelentős előnyre tett szert a hullámok közt vergődő többiekkel szemben. A sort a DNHE fiataljai (Erdélyi-Teszár) vezetik, akiket a Csepel EK vegyes egysége (Kabódi-Beck), majd mi (Csepel EK férfi egysége: Csaba-Karácsonyi) követjük. Utánunk a MEC –es Ambrus-Márton kettős, a MEC-Csongrád vegyes csapata (Norman-Bluhm) majd a Külkeres Varga-Lajkó páros lapátolt egyre csökkenő lelkesedéssel a távoli cél felé.

A 15°C-os hőmérséklet mellett a vizessé vált pólók és nadrágok igen kellemetlennek tűnnek. Az M0-ás híd felé közeledve, a párolgó víztől kissé ködös szakaszon úgy döntünk emelünk a tempón, mert a megfázás szinte elkerülhetetlennek látszik. Így nem sokkal az utolsó pesti híd után a két csepeli egység kerül az élre. Miközben a Nap kitör az észak felé tartó felhők mögül, keményen lapátolunk, hogy az előnyünket minél jobban növeljük.

Először 7:22-kor állunk meg pihenni a vegyes csepeli csapattal együtt. A többiek majd ezer méterrel követnek minket, de a pihenő 3 perce alatt nem tudnak sokat hozni rajtunk. A beígért felhős idő ellenére már látszik, hogy a tiszta kék eget napközben felhők nem fogják zavarni.

Újabb egy órát evezünk egyhuzamban a csepeli vegyes párossal karöltve. A hajóforgalom szombat reggelhez képest meglepően nagynak mutatkozik. Egy-egy nagyobb hajó után tíz-húsz percre is evezhetetlenné válik a víz.

A hullámlovaglás nem egyformán fekszik a csapatoknak. A versenytársaink nagy része erősen lemarad tőlünk, de az igen tapasztalt Külkeres férfi páros egyre nagyobb lelkesedéssel, és legalább 24-25-ös percenkénti csapásszámmal lopja a távolságot. A következő pihenő után Ercsi közelében néhány száz méterre sikerül eltávolodunk a csepeli vegyes egységtől, őket pedig lassan egészen megközelítik a Külkeresek. Az evezés ekkor még nagyon jól megy, az idő is egész kellemesen alakul. Lassan megszabadulunk a sok vizes ruhától és előkerülnek a naptól védő sapkák is. Mind a pesti, mind a csepeli Duna part gyönyörűen zöldell, még van erőnk gyönyörködni benne.

Kilenc óra előtt nem sokkal elérjük Dunaújvárost (az 1580 –as folyamkilométert), ahol számunkra véget is ér a könnyed jóleső evezés. Az időközben megélénkült déli szélben és a hajók által generált ismétlődő hullámverésben a bal csuklóm megadja magát. Egy-egy csapásnál olyan erős fájdalom nyilall a kérdéses testrészembe, hogy felmerült a feladás gondolata is a fejemben, de Zsolti, a csapattársam, átsegít a hosszúra nyúlt holtponton. Bő egy órányi kínlódás után valamelyest javul az állapotom. Természetesen eközben sebességünk jelentősen lecsökken, így mind a csepeli vegyes páros, mind a Külker kitartóan küzdő csapata elhagy bennünket néhány száz méterrel. A fájdalom hatására átfogalmazódnak a céljaim, a győzelem helyett egyértelműen a túlélés kerül előtérbe.

Nem sokkal később a Karlsruher Ruderverein Viking német csapat négypárja robog el mellettünk mosolyogva, 26-os percenkénti csapásszámmal. Próbálunk velük egy darabig lépést tartani, de néhány kilométer múlva már a sziluettjüket sem tudjuk kivenni a távolban.

Tíz óra után nem sokkal az épülő Dunaújvárosi híd pillérjei között haladunk el, és végre ismét magunkra találunk. Egy kemény fél órás evezéssel meggyőzzük az egyre jobban közeledő további versenytársainkat, hogy még nem adtunk ki minden erőt magunkból. Egy órával később már a Dunaföldvári hidat is magunk mögött hagyjuk (az 1561-es folyamkilométernél), a verseny nagyobbik felét még dél előtt sikeresen letudjuk.

Az első száz kilométert kevesebb, mint 6 és fél óra alatt tesszük meg. Ennek a sebességnek azonban rendesen megfizettük az árát. Mindkettőnk dereka jelezi, hogy a szokásos napi edzésmennyiséget már jelentősen meghaladtuk. Emellett Zsolti bal térde, nekem pedig a bal csuklóm fáj egyre elviselhetetlenebbül, hogy a kocsin ülés nehézségeiről már ne is beszéljünk. A következő nagyobb városig (Paks az 1532 –es folyamkilométernél) azonban még majd 30 km van hátra, ráadásul ezen a szakaszon, a Dunán hagyományosan kedvezőtlenül szoktak alakulni a viszonyok. Hát, ez most sincs másképp. A Nap a zenitre hág, a hőmérséklet pedig a 30°C-hoz közelít. A kellemes környezet már oda van, miközben egyre erősebb ellenszél fújja a hátunk.

Délután egy órához közelítünk, Paks előtt vagyunk öt kilométerrel és szinte egy helyben állunk. Az utóbbi egy órában alig tudtunk előrejutni. Amikor a pihenő időnket töltöttük, a jelentős folyási sebesség ellenére is visszafelé fújt minket a szél. Hihetetlen öröm jár át mikor végre befordulunk a Paks előtti kanyarban. A szélirány ismét elviselhetővé válik, de nehezítésnek most épp egy óriás német utasszállító teszi „járhatatlanná” a vizet.

Végső energiatartalékaink felhasználásába kezdünk, hogy a kalocsai kikötőt mielőbb elérhessük. A kékes háttérből közben egy eddig nem látott hajóegység egyértelműen közelít felénk. Szívünk összeszorult, mert fáradt szemünknek úgy tűnik, hogy az egyik üldözőnk táltosodott meg hirtelen. Egészen Kalocsáig űznek minket, mikor végre kiszúrjuk, hogy a Külkeresek egyik vegyes négypárjáról van szó. Kalocsa mellett az 1515-ös táblánál elengedjük őket magunk mellett. Rövid erőgyűjtés után mi is megkezdjük az utolsó 36 kilométert, a verseny leggyilkosabb szakaszát.

Szerencsére ebben az időszakban totális toló szelet kapunk, ami nagyot lök rajtunk, de fél órával később mégis visszasírjuk az ellenkező irányú szelet. Néhány felhő is megjelenik elszórtan az égen, de mit sem tompítanak a napsütés elviselhetetlen erősségén.

Az egyre nagyobb melegben minden, ami a gyomrunkban még maradt visszafelé igyekszik. A rosszulléten a sűrűsödő pihenők sem segítenek, így olybá tűnik újból le kell lassítanunk utat adva a többieknek. Éveknek tűnő félórás evezések alatt mégis kitartunk az eredeti elképzelés mellett. Döntjük magunkba a bombát és energia szeletet is majszolunk hozzá, de csak rontunk a helyzeten. Ettől függetlenül, csak egy kieles csapat tud hozzánk közelebb érni. Valószínűleg mindenkit ugyanúgy sújthat a meleg. A közös szenvedés gondolata erőt ad a továbbhaladáshoz.

A gyűlöletes agónia egészen a Szekszárdi hídig tart (1499-es folyamkilométer). Itt végre a bűvös 20 -asnál kevesebb van már csak hátra a távból. Összeszorított foggal, csak az evezésre koncentrálva összeszedjük magunkat az utolsó szakaszra. Itt a lehetőség, hogy megmutassuk a világnak, milyen kemény legények is vagyunk. Olyan jól sikerül a tempóváltás, hogy a kielt ismét utolérjük. Meg egy ukrán uszályt is, ami kis híján kiszorít minket a partra, mikor szembefordul a folyásiránnyal.

Az utolsó tizenkét kilométeren már minden táblát megtalálok a parton, nem hiába ez a tízedik Bajám. Ahogy fogy a táv úgy tér vissza az erőnk és a lelkesedésünk. Végre belátható közelbe kerül a célba érés. Az 1484 –es tábla után nem sokkal már a Bajai hidat is látjuk, és negyed órával később már egész közelről meg is csodálhatjuk a különleges acélszerkezetet. Egy rövid üvöltés is kiszakad belőlünk, ahogy áthaladtunk alatta, és megkezdjük utolsó kilométerünket a Nagy-Dunán.

Öt óra is elmúlt, az 1479-es táblánál a szervezők már várnak ránk. Még mosolyra is futja erőnkből miközben bekalauzolnak bennünket a Sugovica állóvizébe. Egy utolsó kilométer és még egy aprónak tűnő 500 méteres sprint áll már csak előttünk, és vége az egész napi szenvedésnek. A verseny túlélése felett érzett boldogság már annyira hajt minket, hogy az utolsó ötven csapás erejéig felgyorsítottunk 30-as tempóig, majd a célba érést jelző kolompolásra és az ismerős Queen dalra az ég felé emeljük a kezünk.

Szinte el sem hiszem: sikeresen befejeztük a versenyt röpke 11 óra és 46 perc alatt. Az sem érdekel igazán, hogy ki vert meg és kit előztünk meg végül, a lényeg, hogy újból itt vagyok, immár tizedszer. A társam, Zsolti először ért célba ezen a távon. Szinte szétrobban a boldogságtól, hisz belépett az igazi evezősök táborába, akik kitartásukkal és eltökéltségükkel bizonyították a sport iránti szeretetüket.

A fáradtság percekkel később már elhatalmasodik az érzékeinken, mégis egy dologban megegyezünk: Jövőre veletek ugyanitt!

A rend kedvéért azért az első 8 kétpár sorrendjét azért leírom:

  1. Beck Miklós – Kabódi Erzsébet: Csepel EK vegyes 2X:         11 óra 23 perc
  2. Lajkó László – Varga István: Külker férfi 2X:                           11 óra 29 perc
  3. Csaba Zoltán – Karácsonyi Zsolt: Csepel EK férfi 2X:            11 óra 46 perc
  4. Márton Gábor – Ambrus Gábor: MEC férfi 2X:                        11 óra 51 perc
  5. Norman Károly – Bluhm Krisztián: MEC-Csongrád:             11 óra 54 perc
  6. Szabados Miklós – Szabados Mihály: DNHE-Külker:            12 óra 11 perc
  7. Almádi Attila – Vörös János: BAJA férfi 2X:                          12 óra 15 perc
  8. Erdélyi Tamás – Teszár Balázs: DNHE férfi 2X:                      12 óra 53 perc

A győztes Beck Miklós – Kabódi Erzsébet vegyes páros a célban (11 óra 23 perc)

A Csaba Zoltán – Karácsonyi Zsolt férfi kétpár a célban (11 óra 46 perc)

A Perei – Bölsei – Krepesics – Márton – Varga alkotta csepeli vegyes négypár célba érékezése (12 óra 31 perc)

Kemény fiatal csepeli kormányos férfi négypár a célban (Cserhalmi, Markgruber, Rubovszky,Sebő, Széll: 13 óra 6 perc)

A másik csepeli vegyes négypár (Egri, Elek, Jakus, Krasznai: 14 óra 39 perc)

A tisztán lányokból álló csepeli kormányos nélküli négyes is sikeresen teljesítette a távot (Lettner, Lerch, Mészáros, Molnár: 15 óra 6 perc)

Csaba Zoltán

Történelem

1989-1990

Baja_1989_F4XBaja_1990_meghivo_3Baja_1990_meghivo_4Baja_1990_meghivo_6Baja_1990_meghivo_7Baja_1990_meghivo_8

Keressük a legifjabb és a legtapasztaltabb részvevőt

Külföldi barátaink ódzkodnak a verseny távjától. Azt gondolják, 165 kilométert nem lehet leevezni egy nap alatt. Meggyőzésül keressük minden idők legifjabb és a legtapasztaltabb részvevőit. Aki tudja ki volt, ki lehetett az, kérjük küldje el jelöltjének nevét, korát, a részvétel évét, a versenyző fényképét, ha van.  Előre is köszönjük. (bpbaja.reg@gmail.com) Udvariasak szerettünk volna lenni, nem sikerült. Többen félreértették a felhívást. A “legtapasztaltabb” versenyző a legidősebb részvevőt jelenti. Jelen tudásunk szerint Pap Jenőné Méray Kornélia sokszoros magyar bajnok, 72 éves korában evezte le a távot.

A legfiatalabb versenyző cím jelenlegi birtokosa Uglik Gréta, aki 2010-ben 12 évesen vett részt a versenyen. (szül.idő: 1998.04.30 Ismer valaki fiatalabb részvevőt?